Újhold nyitóoldal





  1. Buda Ferenc: Pesten esik a hó 1956
  2. József Attila: Harmatocska
  3. József Attila: Karóval jöttél
  4. Kovács István: Világos 1849
  5. Pákolitz István: Ha mondod még...
  6. Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám
  7. Ady Endre: Kis, karácsonyi ének
  8. Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn
  9. Radnóti Miklós: Virágének
  10. Radnóti Miklós: Bájoló
  11. Radnóti Miklós: Éjszaka
    +1. József Attila: Nyár

Buda Ferenc: Pesten esik a hó 1956 (vissza)

 

Pesten esik a hó
Keringve-kavarogva
A Dunán a habokra
Lelkük-vesztett romokra
Kivert ablakszemekre
Kék szájú emberekre
Csepelre és a Gyárra
A moccanatlan Várra
Tépett szélű sebeken
Dacoló üzemeken
Aszfaltra száradt véren
Megül halottfehéren
Hordja a szél a földön
Viszi a szél az égen
Pesten esik a hó
Nyílt sebre friss kötésnek
Pest talpig hófehérben.


József Attila: Harmatocska (vissza)


Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.

Lágy a táj, gyöngy az est
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.

Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.

Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.


József Attila: Karóval jöttél (vissza)


Karóval jöttél, nem virággal,
Feleseltél a másvilággal,
Aranyat igértél nagy zsákkal
Anyádnak és most itt csücsülsz,

Mint fák tövén a bolondgomba
(így van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
Sebedet mindig elvakartad,
Híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
Se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
Örülj, ha jut tüzelőfára,
Örülj, itt van egy puha párna,
Hajtsd le szépen a fejedet.


Kovács István: Világos 1849 (vissza)

 

Csend van.

Itt-ott
a pernyét
s az eltévedt
éjjeli lepkét
magasba vágja
az őrtűz
erőre kapott lángja.
A venyige serceg,
sír,
mintha jövője fájna.

 Újra sötét a csend.
A ló álmában felhorkan,
a nád gyanúsan zizeg,
tó tükre toccsan,
gyűrűiben remeg.

 Micsoda nyugalom.

Hallod?
harang sír
egy távoli város
leomlott templomából.
Hangja megrezzen szemedben
az idegen határon.
Testvére itt áll.
Ágyúba öntve vádol.


Pákolitz István: Ha mondod még... (vissza)

 

A szél
a víz
a rózsaág
öröktől mondja önmagát
törvény szerint
de legbelül
és épp ezért – kötetlenül
s mivel önmaga a világ
mondja világa igazát
ismétlése is mindig új
mert öntörvényéből tanul
nem is tanul
hisz tudja jól
ha zizzen
csobban
rád hajol
nem zavarhatja póz
vagy más
idétlen vak hivalkodás
és bölcs nyilatkozat helyett
dolgát teszi
mást nem tehet.
A szél
a víz
a rózsaág
így mondja hűen önmagát
Ha mondod még
ha mondanád
így mondhatod magad tovább.


Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám (vissza)


Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák, s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul,
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja,
s én az emberek testvére vagyok.


Ady Endre: Kis, karácsonyi ének (vissza)

 

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre
Mégicsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek-hittel bátran,
1883
Csúf karácsonyában.)


Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn (vissza)

 

Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.



Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.


Radnóti Miklós: Virágének (vissza)


Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tűnő tünemény.


Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.


Radnóti Miklós: Bájoló (vissza)

 

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
ugrik a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.


Radnóti Miklós: Éjszaka (vissza)


Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.


József Attila: Nyár (vissza)


Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

 

  2012 © Minden jog fenntartva
Készítette Kovács Lajos 2011-ben!